ThermoGen Testo Max
(180 kapszula)

13.890 Ft

A tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon.

Felelős a magzati, a kisgyermekkori és pubertáskori férfi nemi jelleg (a szőrnövekedés stimulációja, a mutálás, a libidó, izomtömeg kialakításában, a jó közérzet és az erekció képességének fenntartásához szükséges) kialakításáért. Ezen kívül funkciókat lát el például a bőrben, az izomzatban, a csontokban, a vesében, a májban, a csontvelőben és a központi idegrendszerben.

Ha szintje csökken, előidézhet hajhullást, erekciós problémákat, alvászavart, de a lógó férfi mell megjelenésének is gyakori oka e szint csökkenése által létrejövő testzsír növekedés.

A férfiak szervezetében ez a hormonszint fokozatosan csökken az életkor előrehaladtával, így idővel nélkülözhetetlen annak pótlása. A stressz, illetve az alváshiány szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelődése kevesebb legyen a szükségesnél.

Termékünk fokozza a termelődését a legfontosabb férfi nemi hormonnak, és már  25 éves kortól szedhető, 40 éves kortól pedig rendszeres fogyasztása erősen ajánlott minden férfi számára.

Növeli a szervezet férfi nemi hormon termelését, ami hatalmas előnyt jelent a sportban, mivel erő és izomtömeg növekedést eredményezhet.

A ThermoGen Testo Max egy hormonszint optimalizáló készítmény, mely természetes növényi kivonatokat tartalmaz. Segítségével edzés során növelhető a teljesítmény, ezáltal nagyobb erőkifejtést tesz lehetővé. Hozzájárul az izomtömeg növeléséhez, valamint segíti a zsírbontást.

A termék hozzáadott B3- és B12-vitaminnal készült a gyorsabb fizikai és mentális regenerálódás érdekében.

  • Pro Testo Formula – A normál férfi nemi hormon eléréséért és megőrzéséért

A termék kész hormonokat nem tartalmaz, mégis a férfi nemi hormon növeléséért is felelős. Hatóanyagait gazdagítottuk görögszéna mag kivonattal, ami már az ókorban is ismert és használt gyógynövény volt. Szabályozza a hormonháztartást, stabilizálja a vércukorszintet, segíti a tápanyagok felszívódását - különösen a kreatinét, ami nagyon fontos a sportolók számára.

A maca gyökér számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Csökkenti a stressz káros hatásait és védelmet nyújt számos betegséggel szemben. Adaptogén gyógynövény, mely a test fizikai és érzelmi stresszel szembeni ellenállóképességét javítja. Vágyfokozó hatása van, így pozitívan befolyásolja a libidót.

D-Aszparaginsav (DAA) az emberi szervezetben magas koncentrációban előforduló aminosav, ami a nemi hormonok termelésében játszik kulcsfontosságú szerepet, ezért nélkülözhetetlen kiegészítője a termékünknek. Kutatások bizonyítják, hogy a DAA rendszeres fogyasztása jelentősen emelni képes a férfi nemi hormonszintet.

  • Testo Rush Complex – élénkít, fokozza a teljesítményt, és növeli a fogyás hatékonyságát

A guarana kivonat segíti a fogyást, javítja a sportteljesítményt, valamint csökkenti a mentális és fizikális fáradtságot – hiszen a koffein természetes módon fordul elő benne. A guarana zsírégető hatása a matéval fokozható, ezért tartalmaz a ThermoGen Testo Max Yerba mate levél kivonatot is. A súlyvesztés az anyagcserénk gyorsításával serkenthető, amihez a termékben található koffein járul hozzá úgy, hogy a zsírsejtekből hőt állít elő, ezzel emelve a sejtszintű anyagcserét. A készítményhez kóladiót adtunk hozzá a még intenzívebb hatás érdekében. A koffein mellett a termék élénkítő hatásáért és a zsírpárnák elleni küzdelemért a keserű narancs por felel. Ebben a komplexben az egészséges testsúly elérésében és megtartásában a vesebab kivonat is segítséget nyújt, ami szénhidrát blokkolóként is ismert – a vesebabnak köszönhetően a keményítő emésztetlenül halad át az emésztőrendszeren.

  • Virility Blend – a férfi egészségért és életerőért

Ebben a komplexben a férfi szervezetet és egészséget támogató összetevőket találhatunk, közte a saw palmetto gyümölcs port, ami jótékonyan hat az egészségre és a vizelési funkcióra. Tartalmaz továbbá cinket, ami hozzájárul a vér normál férfi nemi hormonszintjének fenntartásához. A férfi potencia legértékesebb gyógynövényének a ginzenget tartják. Segít felvenni a harcot a testi-, lelki terhelés okozta stresszel szemben, erősíti az immunrendszert és fokozza a nemi vágyat. Legismertebb, legelterjedtebb formája a panax ginzeng, mely nevének jelentése, hogy mindent gyógyít, valamint a szibériai ginzeng hozzájárul a megfelelő szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához. A lucernafű sok ásványi anyagot tartalmaz, segíti az emésztést és a belső szervek működését, így az egyensúly helyreáll szervezetünkben.

  • Carb Killer Matrix – a szálkás izomzatért és zsírcsökkentésért

A vad yam gyökér kivonat hozzájárul a hormonális egyensúly fenntartásához és helyreállításához, ezáltal javítja a közérzetet, csökkenti a hangulatingadozások kockázatát, ami szénhidrát megvonásos időszakban gyakori lehet. Diéta idején a másik nehézséget a gyakori éhségérzet jelenti, amelyet a készítményünk gymnema levél kivonata enyhíti és segít fenntartani az egészséges étvágy mértékét.

A króm egy olyan nyomelem, melyre szüksége van az emberi szervezetnek, ám ezt magának nem tudja előállítani, így külső forrásokból kell biztosítanunk a szénhidrát- és zsíranyagcsere zavartalan működéséhez. A legjobban hasznosuló és felszívódó formája a króm-pikolinát, melyet a termékünk is tartalmaz. Továbbá hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához, valamint fontos szerepet játszik a makrótápanyagok anyagcseréjében.

Kinek ajánljuk?

Neked, ha:

  • alacsony a tesztoszteron szinted,
  • természetes férfi nemi hormon fokozót keresel,
  • erőszintet növelnél,
  • száraz izomtömeget növelnél,
  • felpörgetnéd a nemi aktivitásod,

vagy egyszerűen csak elmúltál 25 éves és szükséged van egy tiltott hatóanyagoktól mentes megoldásra a saját férfi nemi hormon termelésed fokozására.

Ajánlott fogyasztás:
Napi 2x3 kapszula bő folyadékkal

Minőségét megőrzi (nap/hó/év):
lásd a csomagoláson lot/exp mezőben jelzett időpontig.

Szavatosság:
Felbontás után 6 hónapig fogyasztható

Tárolási feltételek:
Zárt flakonban, naptól távol tartandó (5-30°C)

Figyelmeztetés:
A termék nem helyettesíti a rendszeres, változatos és kiegyensúlyozott táplálkozást.

 



Vélemények

Kecskés Ádám
2020-05-26 16:16:01

1 2 3 4 5

Brutál a Testo Max! Sosem gondoltam volna, hogy kapszulás zsírégetőben lehet ennyi hatóanyag! Nagyon felpörgeti az edzéseimet és így a zsírégetés is hatékonyabb. Most szálkásítok, így az étrendre is jobban odafigyelek, de a terméketek nagyon sokat segít a nyári forma eléréséhez!
Kovács Jani
2020-05-22 16:11:47

1 2 3 4 5

Hála a terméketeknek újra huszonévesnek érzem magam! Minden téren! :)
Nagyon jó kis energizáló, már el sem tudom képzelni az edzéseimet nélküle!
Tóth Árpi
2020-05-13 19:26:44

1 2 3 4 5

Szuper a termék! Eddig külön fogyasztottam tribulust és ginsenget, viszont a Testo Max sokkal erősebb, és összetettebb!! Imádom, kávéznom sem kell, és az edzés is intenzívebb!
Balogh Péter
2020-05-06 05:53:26

1 2 3 4 5

Végre van egy termék, ami minden lényeges összetevőt tartalmaz! Már nagyon hiányzott! Eddig külön szedtem tribulust, guaranat és ginsenget: mindig egy marok tabletta és kapszula volt a kezemben reggelente, most viszont megoldom ezt mind a Testo Max-szal! Nagyon praktikus, szeretem!
Végh Tamás
2020-05-04 15:24:26

1 2 3 4 5

Nagyon komplex formula! Sokkal jobb erőben vagyok azóta, amióta fogyasztom. Az edzéseim minősége sokkal jobb lett és nem fáradok el olyan könnyen, mint előtte. 5*-os termék!
Tóth Attila
2020-04-29 14:43:16

1 2 3 4 5

Rövid leszek! Nekem nagyon bejött a zsírégetőtök! Ebből nem lett kispórolva a hatóanyag, az biztos! Nagyon pörgősek az edzéseim! Köszi srácok!
Kacsmár András
2020-04-28 13:52:15

1 2 3 4 5

Ütős cucc! Komoly változáson mentem át, amióta a Testo Max-ot használom. Tudom, nincsenek csodaszerek és a táplálkozás is nagyon fontos, de határozottan felgyorsította a szálkásítás folyamatát nálam! Köszi szépen, bazi jó termék!
Viktor
2019-11-21 14:53:05

1 2 3 4 5